dohanyzas14.jpgKövetkezmény: tüdőrák, érszűkület, fulladás, gyomorfekély.
Ma Magyarországon szinte népbetegségnek számít az orvosi szaknyelven COPD-nek nevezett krónikus obstruktív légúti megbetegedés. A szakemberek becslése alapján a lakosság közel egyharmada – túlnyomórészt a dohányosok – küzd ezzel a problémával, nagy részük azonban nem fordul orvoshoz mindaddig, míg a folyamatosan súlyosbodó tünetek elviselhetetlenné nem válnak.
Forrás: Informed
dohanyzas9.jpgA tanulmány szerint az amerikai dohányosok 45 százaléka próbál leszokni, de csak korlátozott sikerrel. A virtuális terápiával próbálkozók nagyobb sikerrel teszik le a cigarettát.
Forrás: WebBeteg
internet6.jpgÖnnek szüksége lehet arra, hogy szakember támogassa ebben az elhatározásában. Magyarországon országos hálózatként dohányzásról leszokást segítő központok működnek, melyek listáját a HáziPatika internetes oldal adta közre.
Egy internetes weboldal, a www.leteszemacigit.hu pedig olyan közösség, ahol lépésről lépésre virtuális segítséget nyújtanak Önnek, megoszthatja a leszokás során felmerülő problémáit másokkal, akik hasonló cipőben járnak. Látogassa meg, érdemes!

Egészségvédelem


Gyógyszer-Info

OGYEI logo hiv

Kordován WEB


Homeopátiás tanácsok

Homeopátia

Cegadatok X

Impresszum

 

Honlaptulajdonos:
Kordován Patika
A honlapot szerkeszti:
helpNeT
Felelős szerkesztő:
Offenbeckné Dr. Sólyi Ilona

 

Adatkezelési tájékoztató

 

Jognyilatkozat  

 

Figyelmeztetés

A honlap oldalain található gyógyszerrel kapcsolatos információk betegség esetén nem helyettesíthetik  a szakember megkeresésének szükségességét. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót és kérdezze meg gyógyszerészét!

 

Látogatószámláló

Oldalletöltések száma: 1911540